2013. 02. 26.

BIM-ből CNC

...avagy hogy lehetett volna a CET is sikersztori

Amikor olyan mondat hagyja el a számat, hogy egy jól felépített modellel és az abból származó kigyűjtésekkel gyártó berendezéseket lehet vezérelni, sokan ködös tekintettel néznek el a fejem fölött. Pedig tényleg nem nagy varázslat! Akik a függönyfalas cikkeimet - [1] [2] [3] [4] [5] - végigpróbálgatták, már biztosan várták a csúcspontot.
Az alcímmel pedig finoman arra szeretnék utalni, hogy a CET-re álmodott minden panelnek még ennél cifrább adatai is megvoltak, csak sokkal jobb ötletnek tűnt tervezőt cserélni, aki 2D-ben remekül megoldotta, hogy nem kell vizet bevinni a felmosáshoz, elég csak feltörölni a duna-parti viziemlőstetemben... 
Lesz itt minden, mint a búcsúban:

Megosztott paraméterek

Amikor családelemek és projektek (esetleg sok projekt) között szeretnél egységes lekérdezéseket, kigyűjtéseket készíteni, valahogy meg kell ismertetni egymással az alapvetően különálló fájlokat. Ennek megoldása egy nagyon egyszerű szöveges fájl.
Az egyszerűség kedvéért maradok a háromszög alakú panelek boncolgatásánál, amihez összesen hat paraméterre - három szög és ugyanennyi hossz - van szükségem.
A gombok elég beszédesek, ezért nem kívánom túlmagyarázni
Esetünkben így fest belülről a végeredmény (amit nem kell megnézni élőben, csak ínyenceknek tálalom):
# This is a Revit shared parameter file.
# Do not edit manually.
*META VERSION MINVERSION
META 2 1
*GROUP ID NAME
GROUP 1 cp
*PARAM GUID NAME DATATYPE DATACATEGORY GROUP VISIBLE
PARAM c523a20d-f3a6-4926-828c-7a4148647402 3 ANGLE  1 1
PARAM 18e0ce36-9053-4a52-b4b0-c7dd66540138 c LENGTH  1 1
PARAM 9bbc2f3a-3fb8-40f4-b9b0-11aec516853a 2 ANGLE  1 1
PARAM 1d13286a-5cec-46c8-ba41-75d6427bc293 a LENGTH  1 1
PARAM 7ad97785-752c-44b9-9e26-6928422e453a b LENGTH  1 1
PARAM dcbab8ac-3aae-402c-878f-21617c07f307 1 ANGLE  1 1

Családszerkesztés

Ha a paraméterek megvannak, azokat már csak hozzá kell rendelgetni a megfelelő méretvonalakhoz, méghozzá példány (Instance) és Jelentés (Reporting) paraméterként, melyet a Parameter Properties (Paramétertulajdonságok) ablak jobb-alsó sarkában találsz:
Amint említettem, egy sík háromszög mintázatra való függönyfal panelt szerkesztek úgy, hogy ilyen legyen a végeredmény:

Tömegvázlat

Ezután jöhet maga a befüggönyfalazandó tömeg vagy felület.
Bocsi, az ellenperspektívnak látszó mintáért :)

Kigyűjtés

Pechetekre erről még nem írtam részletesen, de legalább megvan az egyik következő téma... most csak a végeredményt mutatom meg:
Ez az a táblázat, amit "csak" be kell dobni a megmunkálógépbe...
Aki nem hiszi el, legyen olyan kedves mérje meg a fenti képen, segítség képen beszámoztam a paneleket :P
Mivel a legelején létrehoztuk a megosztott paramétereket, azok már kigyűjthetők is a projektben. Lehet itt még borzolni a kedélyeket az egyes élek lejtésének és egyéb adatának számszerűsítésével, ez már csak fantázia és ábrázológeometria kérdése. 


Persze nem jók a számok, mi lehet a baj?!?!

A szélső, részlegesen levágott panelek fals adatokat adnak, ezt érdemes megvizsgálni azért a gyártás előtt. A megoldás, hogy nem szabad a csonkolódást hagyni, hogy az általunk felvett paraméterek valósak tudjanak maradni. Ez pedig a tömegvázlat felosztott felületének tulajdonságai között van elbújtatva:
Az ilyen apróságok miatt tudok 2 napos tömegvázlat tanfolyamot is tartani anélkül, hogy egy perc unalom is környékezne
Na ez most tényleg gyilkosra sikerült. Ha még csak ismerkedtek Revitkével, egy darabig pihentesd ezt a cikket! 

2013. 02. 22.

Függönyfalak vérmérséklet szerint #05

Amikor határozott elképzelésed van az osztásrendszerre, vagy esetleg mászófalat szeretnél tervezni eset.
Kiindulás a 4-es lecke, de kicsit továbbmegyek. A Tömegvázlatok felületeit tovább lehet darabolni mindenféle síkokkal. Ha jól szerelhető és átlátható függönyfalakban gondolkodsz, lehet a Szintek (Level), vagy a Hálók (Grid) is, de szabadabb gondolkodók tetszőleges referencia síkokkal (Reference Plane) is próbálkozhatnak. A kulcs a megjelentések mellett látható Metszések (Intersects) parancs, amikor tetszóleges síkokat válogathatsz ki a felosztási háló gazdagítására. 
Csak a megjelenítéseket kapcsolgatom a felület (Surface),
a mintázat (Pattern) és az alkotóelem (Component) között
A felvetéssel nem tegnap találkoztam először, akkor nem is Revit alapon oldottuk meg a problémát. A félig kész külső modellezőben darabolt felület akkor még csak importáltuk. Szóval a cikket részben az alábbi kép büszke jogtulajdonosainak (is) ajánlom! Ahogy láttam, ez a végleges tervekből kimaradt...
Bocsi János, a képet a Google-ből vadásztam...
 Meg volt egy halovány kísérletünk a 3D nyomtatásra is, de az egy másik történet: 
2010.11.11-én a Varinál készült 3D nyomat
 Ha még valami nyomja a szívedet kérdezz és lesz 6. fejezet is! ;)

2013. 02. 19.

Függönyfalak vérmérséklet szerint #04

Ezen akkor gondolkodtam el kicsit jobban, amikor nagyon torz és a kedves tervező kollégák fantáziájának köszönhetően óráról órára dinamikusan változó héjszerkezetet kellett modellezzünk.

A módszer lényege, hogy egy Tömeget (Mass) készítek, ami lehet ténylegesen egy test, vagy csak egy felület is. A tömeg felületeit pedig szinte tetszőleges szabályszerűségek szerint lapokra tudod osztani. Koncepcionális jelleggel nagyon gyorsan fel lehet dobálni a tervezett idomot, melynek a felületeire falakat, tetőket és függönyfalakat is tehetsz.
A mintázattal (Pattern) felvértezett felület beállításai teljesen megegyeznek a függönyfalaknál már látottakkal.
MintázatokTulajdonságok
A pénteki, kicsit a levegőben lógó agyszüleményem pedig úgy nyer értelmet, ha az akkor készült panelt állítod be a mintázatra és nem a gyári elrendezések valamelyikét. A végeredmény egy síklapokra osztott, zsaluzható, és kitűzhető szerkezet. 

2013. 02. 15.

Torz felületek háromszögesítése

A függönyfalas sorozatom következő darabjához egy kis előtanulmányra van szükség a felosztott felületekre kiosztható panelek kapcsán. Ez a praktika hasznos az adaptív alkotóelemeknél is!
A sztori a régi, szinte minden elem munkasíkokhoz tartozik, vagyis az eltolási (Offset) értéket a munkasík (Workplane) normálisában veszi fel. A megoldás pedig szokás szerint pofon egyszerű, csak revites hangulatban kell átgondolni.
Ha továbbolvasás nélkül tudod mi a baj, jelentkezz a Sportszeletedért ;)
Amikor megjelentek ezek a pontokkal és szakaszosztásokkal vezérelhető elemek, egynehány éjszaka meggoogliztam a poklok-poklát, amitől szeretnélek titeket megkímélni.
  1. A bal oldali elem nem érdemes sok szót, ott egyszerűen nyitottam egy új mintázat alapú függönyfalpanel családsablont (Metric Curtain Panel Pattern Based.rft), a mintázattípust átváltottam sík háromszövegesre (Triangle (flat)), majd a kezdeti referenciavonalakból kihúzattam egy testet.
    Ennek folyományaként a térben kiosztott háromszög alakú hasábok belülről konvex részeken megnyílnak, konkávakon pedig szépen egymásba hatnak...
  2. A másik elemnél kicsit finomabbra vettem a figurát, miután felfedeztem, hogy a panelek sarokpontjai a felületen elhelyezkedő pontok normálisában, vagyis a beháromszögelt torzfelület térbeli szögfelezőin foglalnak helyet. Innen már sima ügy, az LGT főpróba okán csak távirati stílusban: ;)
    1. fenti sablon nyit
    2. referencia pont eszköz kiválaszt (képen 1-2.)
    3. munkasík beállít az egyik sarokpont látható vízszintes síkjára, majd pont leszúr a meglévőre (képen 3-5.)
    4. ismétlés a maradék két sarokra
    5. pontok kiválaszt (alapból az utoljára elhelyezetteket fogja meg kattintáskor)
    6. tulajdonságok ablakban eltolás (Offset) megadása paraméterhozzárendeléssel
    7. referenciavonal 3D raszter (Snap) bekapcsolásával
    8. alsó és felső referenciavonal-láncból test
Meg is vagyunk, a felhasználásáról (és a felületfelosztásról) a jövő héten igyekszem megemlékezni.

Ínyenceknek finoman szeretném jelezni, hogy a megadott paraméter értéke a sarokpontoknál az eredetileg felosztott felület normálisain lesz igaz, és tulajdonképpen nem a csonka gúla magasságát állítod vele. Az alsó és felső lap sem lesz teljesen párhuzamos, persze erre is megvan a trükk, de az egy másik mese...

2013. 02. 11.

Függönyfalak vérmérséklet szerint #03

Megint egy kis semmiextra továbblépés, amikor a függönyfal egyszerre több irányba is hajlik. A titok, hogy ebben az esetben egy helyben szerkesztett tömegelemet érdemes fabrikálni, majd arra elhelyezni a rendszert. Én a magam részéről nem vagyok oda ezért a módszerért, mert bár baromi egyszerű, utána nehéz dögössé varázsolni... Látványos, gyors, de a végleges megfejtést ne így kezdd el!
Tehát a lépések:

  1. Massing & Site Ribbon / Conceptual Mass lap / In-Place Mass - a tömegvázlatolás rejtelmeiről máskor tervezek megemlékezni
  2. Massing & Site Ribbon / Model by Face / Curtain System - itt csak ki kell választani a felületet és a megjelenő helyzetérzékeny (zöldhátteres) felületen Create System
  3. a hálóosztást tovább szabdalhatod
  4. a panelek lecserélgetése az eddigi módon megy
  5. az osztóbordák beállításait a típustulajdonságok között találod

Csodát ne várj! Az eltolások fognak menni, de a hálók nem forgathatók el a felület főirányaitól, amit fura helyzetben modellezett és visszavagdosott tömegekkel meg lehet bolondítani. Ez később fog fejtörést okozni, ha még nem vagy perfekt revitista.


2013. 02. 08.

Függönyfalak vérmérséklet szerint #02

Alaprajzilag akármilyen, de még mindig falból eset

Ami itt trükk, hogy az osztásokat meg lehet szakítani, vagy be lehet sűrűsíteni a függönyfalrendszer alap elrendezésétől függetlenül. Ehhez csak meg kell fognod az osztást (nem az osztóbordát, hanem a szaggatott vonalat!), ehhez lehet, hogy kicsit Tab-olnod kell.
TIPP: Ha nagyüzemben módosíthatsz, és könnyíteni szeretnél az életeden, egyszerűen rejtsd el a Függönyfalosztóborda (Curtain Wall Mullions) kategóriát. 
Ha sikerült, ezt látod a szalagmenün
Új hálókat hozzáadni az alábbi módszerek szerint lehet:
Ez meg az alap szalag / függönyfalháló (Curtain Grid) parancsra megjelenő helyzetérzékeny
A panellek lecserélése már volt az előző mesémben, azt kár lenne megint...
Elsősorban szabályszerűen megjelenő falfülkékhez, vagy  burkolatosztásokhoz szoktam használni
Ha különböző faltípusokat használsz, keresd az Eltolás (Offset) értéküket a szerkezetek összeigazításához!
A függönyfalrendszerekbe nyílászárók is elhelyezhetők, ahogy a panelek falracserélésénél begyakorolhattad. (Ilyet találsz a magyar tartalmamban, vagy gyárthatsz magadnak a Metric Window - Curtain Wall.rft gyári angélus sablonból.)

2013. 02. 06.

M-SIX VEO

Ez annyira BIM, hogy még én is csak ámulok, és nem mese, mától elérhető!!!


Majdnem ilyen menő az Autodesk-es megoldás is »

2013. 02. 03.

Függönyfalak vérmérséklet szerint #01

Sokféle függönyfalas kérdést sikerült tologatni magam előtt, melyeket most több körben, de kitörő örömmel fogok lerázni magamról. Feltételezem, hogy az alap parancsokkal tisztában vagy. Ha mégsem, keresgélj a korábbi bejegyzésekben.

A legegyszerűbb, ha Fal (Wall) 

segítségével egy egyenes szakaszt rajzolsz. Ilyenkor a következő parancsokat kombinálva juthatsz eredményre:
  1. Kezdd a Típustulajdonságok szerkesztésével (Edit Type), itt megadhatod, hogy a két irányban milyen séma szerint legyen osztva a függönyfalad: fix távolság/fix szám/min-max távolság, illetve honnan és milyen eltolással induljon a bordák kiosztása. 
  2. Ha nem elég a Tulajdonságablak, a hálót közvetlenül is tudod konfigurálni:
  3. Szinessé tenni sem nagy dolog, csak válaszd ki a módosítandó panelt és cseréld le a típusát a tulajdonságok ablakban egy másik panellre, vagy faltípusra(!) 
  4. Ha ínyenc vagy akkor másik függönyfal típusra is csere-berélhetsz, aminek köszönhetően újabb osztásirányokat adhatsz meg az adott területre. Ismételd a lépéseket 2-4-ig.
  5. Ha végképp el szeretnéd veszteni a fonalat, akkor az 5. lépést is :)
Ráadásként az ilyen Falakra" azt is megtudod mondani, hogy a függönyfal-panellek, vagy a falak között kerüljön kigyűjtésre/mennyiségszámításra.